Annyi munka lenne, hogy 20 évre is elég, a humán erőforrás hiánya lesz mind a fintechek, mind pedig a bankok legnagyobb kezelendő kihívása. De hol ér össze a felhőalapú technológia, a bankszektor és a sarki trafik működtetése? Mire jó egy okoskassza? Hogy kell egy banknak szolgáltatást nyújtani, egyáltalán hol válik el egy hagyományos pénzügyi szolgáltató a fintech-cégektől? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről is beszéltünk Molnár Tamással, a PSC CEE alapító-vezérigazgatójával és Muck Ivánnal, az ff.next társalapító-vezérigazgatójával a Portfolio Business podcast mostani epizódjában. A műsorban szóba kerül még az ügyfélélmény és a szabályozói környezet összeegyeztethetősége, a tőkebevonás okozta dilemmák, vagy épp az, hogy hogyan érdemes startupot indítani.
Voltak a magyar Sberbanknál számlái az OXO Technologiesnak és egyes leányvállalatainak, azonban a bank végelszámolása a cégcsoport likviditását rövid távon és korlátozott mértékben érinti, vagyoni helyzetét érdemben nem befolyásolja – tette közzé az OXO Technologies a BÉT-en.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.